2018. január 1-jétől módosulnak az eljárások rendjére, valamint az elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályok. A törvény által meghatározott ügyfelek elektronikus kapcsolattartásra kötelesek, ezért kérjük, olvassa el az elektronikus ügyintézésről szóló tájékoztatónkat (https://mokk.hu/ugyfeleknek/tajekoztato-az-elektronikus-ugyintezesrol.php) !
Magyarországon a bírósági végrehajtások 70%-át közjegyzők rendelik el. Ennek két fő csoportja van, egyrészt a közjegyzői okirat, másrészt a közjegyző által hozott, marasztalást tartalmazó határozat, a közjegyző által jóváhagyott egyezség, a közjegyzőnek a közjegyzői nemperes eljárás lefolytatásáért felszámított díjról és költségről kiállított költségjegyzéke, továbbá jogerős fizetési meghagyás és jogerős európai fizetési meghagyás esetén végrehajtási lap kibocsátása.
A közjegyző végrehajtási záradékkal akkor láthatja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza (1) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló, vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, (2) a jogosult és a kötelezett nevét, (3) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, (4) a teljesítés módját és határidejét, továbbá (5) a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és a követelés teljesítési határideje letelt.
Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. A közjegyző továbbá végrehajtási záradékkal látja el a zálogszerződésről szóló közokiratot, ha a követelés teljesítési határideje letelt.
A közjegyző a végrehajthatási lapot akkor állíthatja ki, ha a végrehajtandó határozat (1) kötelezést (marasztalást) tartalmaz, (2) jogerős vagy előzetesen végrehajtható, (3) a teljesítési határidő letelt. Közjegyző által jóváhagyott egyezség alapján akkor is végrehajtható okiratot lehet kiállítani, amennyiben a jóváhagyó végzést megfellebbezték.
Az eljárás díjköteles, amelyről bővebben A közjegyzői díjszabás (A közjegyzőről > A közjegyzői tevékenység > A közjegyzői díjszabás) menüpont alatt olvashat.
A végrehajtási eljárás kérelemre indul, amelyet megtalál a Kérelmek, űrlapok menüpont alatt ér el.